Az AmCham Foundation (ACF) 2024 végéig megszünteti működését.

scroll down for the English content

Az Alapítvány kuratóriumának 2024. szeptember 26-án hozott határozata alapján, amely megállapította, hogy az adományok és bevételek kritikus csökkenése miatt az Alapítvány vagyona olyan mértékben csökkent, hogy az nem elegendő az alapítvány vállalt céljainak megvalósításához, a Ptk. 3:403. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Alapító jogi képviselő útján kérte a Fővárosi Bíróságot, hogy döntsön az Alapítvány megszüntetéséről.

Az AmCham Alapítvány 1989 óta az AmCham égisze alatt kezdte meg működését, majd 2001 óta önálló entitásként működött. Az első hálaadó vacsorától kezdve célja a tartósan, vagy váratlan esemény miatt segítségre szorulók, elsősorban gyermekek, és az őket ellátó vagy segítő intézmények, szervezetek pártfogása, illetve az egészségügyi vagy szociális állapotuk miatt hátrányos helyzetbe került gyermekek támogatása Magyarországon. Az ACF működése során átlátható és etikus jótékonysági szolgáltatásokat nyújtott az adományozó vállalatok számára, és aktÍvan dologzott a társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség szellemiségének előmozdítása érdekében a magyar üzleti kultúrában.

Az elmúlt három évtizedben az ACF az AmCham és tagvállalatai segítségével több mint 150 gyermekintézményt támogatott 75 projekttel és 440 millió forintos támogatással.

Hálásak vagyunk minden vállalati és önkéntes támogatónknak a közösen elért pozitív hatásért, és bízunk benne, hogy az ACF öröksége tovább él a kollektív együttérzés erejében hívők folyamatos jótékonykodásán keresztül.

ENGLISH

AmCham Foundation (ACF) will terminate its operations by the end of 2024.

Based on the decision of the Foundation’s Board of Trustees on September 26, 2024, by which it was established that due to critical decline of donations the Foundation’s assets have decreased to such an extent that they are not sufficient to achieve the foundation’s goals, so the Civil Code. § 3:403, paragraph (1) point b) of termination has occurred; therefore through legal representative, the Founder requested the Capital Court to decide on the termination of the Foundation.

AmCham Foundation has started its operation under the umbrella of AmCham since 1989 and continued as a separate entity since 2001. From the very first Thanksgiving Dinner through many crisis, sensitization and educational projects ACF has been committed to help children in need of social, mental, or physical support, and provided transparent and ethical charity services for donor corporations and to promote corporate social responsibility and the ethos of volunteerism in the Hungarian business culture.

Throughout the past three decades ACF with the help of AmCham and its member companies supported more than 150 children’s institutions with 75 projects and 440 million HUF grant.

We are grateful for the positive impact we’ve made together, with corporates and volunteers and we do hope that the legacy of ACF will live on through the continued philanthropy of those who believe in the power of collective compassion.