Alapítványról

 

25 év tapasztalat
több mint 90  gyermekintézmény
380 millió forint támogatás

 

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítvány (AmCham Alapítvány) önálló szervezetként 2001 óta működik annak érdekében, hogy az amerikai kultúrában már hagyománnyal rendelkező, társadalmilag felelős üzleti gondolkodásmód magyarországi meghonosítását elősegítse.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara 1989-ben alakult meg hazánkban és már az első évben megteremtette nálunk a Hálaadás Napjának hagyományát. Rajki Zsuzsa, mint a Dow Chemicals vezérigazgatója az Amerikai Egyesült Államokban részt vett 1989-ben egy Hálaadás Napi jótékonysági vacsorán, melynek szellemisége és hangulata annyira lenyűgözte, hogy hazatérve nyomban arra gondolt, hogy idehaza is meg kellene honosítani ezt a szép hagyományt. Az első hálaadás napi ajándékot a MÁV Kórház gyermek-, valamint szülész-nőgyógyász osztályának betegeinek vitték, többek között gyógyászati segédeszközöket. Később Terták Ádám (alapító) segítségével megalakult az AmCham Alapítvány.

Az AmCham Alapítvány kuratóriumának tagjai önzetlenül és változatlan lelkesedéssel vetik latba kapcsolataikat, hogy e nemes cél érdekében megszólítsák az üzleti élet társadalmilag is felelősséget vállaló képviselőit. Az üzleti morál fejlődésének köszönhetően ma már a piac résztvevői, a hazai és multinacionális tulajdonú vállalatok szociális érzékenysége a jótékonyságra való hajlandóságban is egyre inkább megnyilvánul. Ez nem kis büszkeségre ad okot, hiszen ékes bizonyíték arra, hogy hazánkban is megérett a helyzet az üzleti körök példamutató összefogására nemes célok érdekében. Öröm megtapasztalni, hogy az emberek adnak, ha kérünk tőlük, és hogy adományozóink bíznak bennünk. Támogatóinknak és támogatottjainknak köszönhetjük, hogy elérjük céljainkat.

Hogyan szerveződünk?
Együttműködünk vállalkozásokkal, hazai és külföldi valamint nemzetközi cégekkel, akik megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek. A nyugati társadalmakban már jól működő, nagyobb múltra visszatekintő adományozási tevékenység ma már a cégek ”imázs-építésének” fontos eleme. Az adójóváírás lehetősége, a publicitás biztosítása pedig kölcsönös előnyöket jelent az együttműködésben. Támogatóink pénz- és természetbeni adományokkal, valamint gyakran önkéntes munkafelajánlással is segítenek a rászorulókon.

Az AmCham Alapítvány önkéntes alapon működik, a feladatok ellátásáért senki nem kap ellenszolgáltatást. Bárki csatlakozhat hosszabb, avagy rövidebb távra, ahogy azt ideje és eltökéltsége engedi. Természetesen a sikeres működéshez szükség van nálunk is egy szilárd magra, melyet az Alapítvány kuratóriuma és titkára testesít meg.