A vénasszonyok nyara Tündérkertet és Boszorkánykonyhát hozott

 

A gyönyörű őszi napsütésben október 3-án mintegy nyolcvan vállalati önkéntes segített újjá varázsolni a budapesti Bólyai Gyermekotthon kertjét a hétvégén is ott lévő lelkes lakókkal együtt.

acf small

A reggeli gyülekező és eligazítás alatt ugyan még hűvös volt, de később már mindenki rövidújjúban szorgoskodott a gyermekotthon kertjében a főváros 11. kerületében. Az önkéntesek csoportokban dolgoztak, volt, aki új raklapbútorokat csiszolt és festett, volt aki gyümölcsfákat ültetett, megint mások az utcafront rendbetételén dolgoztak vagy a fűszernövényeket gondozták, és voltak akik az ebédet készítették három bográcsban.

A hétvégén is ott lakó gyerekek hol az egyik, hol a másik csoporthoz csapódtak, a többségüket a munka mellett már nem is annyira érdekelte az arcfestés és a más nekik szánt tevékenységek.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítványa (AmCham Alapítvány) immár 15 éve rendezi meg rendszeresen „A Day to Make it Happen” címmel az önkéntes napjait, melyeket az AmCham tagvállalatai közül több cég, elkötelezett, lelkes csapataival már a kezdetektől támogatja.

A Tata Consultancy és Lexmark önkéntesei idén is elsők között jelentkeztek a megmozdulásra és köszönhetően még az Alcoa-Köfém, Oracle, NCR dolgozóinak, és több egyéni önkéntesnek a Budapest Hilton, Circular Foundation, Gléda, Mapi, Urmet, AmCham Irodától, az otthon dolgozóival együtt így már közel százan serénykedtek az intézmény kertjében.

A résztvevő cégek közül néhányan a kertészkedéshez szükséges dolgokkal (pl. gyümölcsfával, termőfölddel, palántákkal, virághagymákkal,  szerszámokkal, reggeli pogácsa), mások pedig az elkészítendő bútorokhoz raklappal vagy éppen festékkel járultak még hozzá az önkéntes munkán felül. 

Az önkéntesek a Gyermekotthonunkban Élő Gyermekeink Jövőjéért Alapítvánnyal együttműködve, kikapcsolódásra és a szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas teret alakítottak ki. Sokan gyermekeikkel együtt érkeztek, fontosnak tartva, hogy gyermekük már kiskorában megszokja, hogy a rászorulók megsegítése mindenki feladata.

Az intézmény céljainak megfelelően a család nélküli, gyakran önbizalomhiánnyal küszködő gyerekek az új közösségi térben várhatóan gyorsan juthatnának sikerélményhez. A növény- és kertgondozás, az ennek kapcsán megjelenő egészséges táplálkozás, a szabad levegőn végzett munka, a pihenés és a közös főzés, a beszélgetések mind mentális jólétüket, mind a közösség építését szolgálja majd. A projektben fontos szempont a fenntarthatóság, az önellátás és a környezetvédelem is.

Magócsi Márton tollából