Az Indián Nyár segítő kezeket hozott

 

Gyönyörű őszi napsütésben, több mint 100 önkéntes dolgozott október 14-én „A Day to Make It Happen” Vállalati  Önkéntesek napja keretében AmCham Alapítvány (ACF) felhívásához csatlakozva.

  

A Tata Consultancy és az NCR Hungary önkéntesei idén is elsők között jelentkeztek a megmozdulásra, és köszönhetően még az EXXON, KPMG, Lexmark, Urmet, és több egyéni önkéntesnek, az intézmények dolgozóival, azok családtagjaival együtt már több mint százan serénykedtek a Zsótér Pál Alapítvány (képek), a Kézzelfogható Alapítvány és az érdi Hóangyal Alapítvány (képek) épületeiben és kertjében.

A résztvevő cégek közül néhányan – a részvétel és az anyagi támogatáson felül – a munka elvégzéséhez szükséges eszközökkel (pl. tisztítószer, raklap, festék, szerszám, reggeli pogácsa) járultak hozzá az esemény sikeréhez.

Az AmCham Alapítványnál hagyománya van az önkéntességnek, ennek keretében tavasszal és ősszel különböző akciók szervezésével évek óta lehetőséget nyújtanak a kamarai tagoknak az önkéntes munkára. Tavaly évben is közel 250 önkéntes több mint 2000 óra munkával segítette a hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő intézményeket.

„Nagy örömmel tölt el minket, hogy önkéntes megmozdulásaink egyre sikeresebbek, hiszen az az igazi önkéntesség, amikor nem magadért csinálod, hanem másokért, amikor csak egy cél van előtted: az hogy másokkal jót tegyél.” – mondta Bencsik Edit, az AmCham Alapítvány kurátora.

Ezt pedig csak akkor tudod megtenni, ha magaddal is békében vagy, ha van annyi energiád, mosolyod és biztos háttered, hogy másoknak is tudsz adni belőle. Azáltal, hogy másoknak is képesek vagyunk segíteni, valaki másra is figyelni – a saját gondjainkról a fókusz átkerül a mások problémájára, és ezáltal megoldást lelhetünk a sajátunkéra is. Mind a két fél nyertesen kerül ki.

És hogy mit vihettünk haza erről a szép napról?

Hogy minden lehetséges, csak akarni kell. Hogy mindig keresni kell azokat a helyzeteket, embereket, amikben, és akikkel önmagunk tudunk lenni. Ha saját magunkat adjuk, akkor hatást tudunk gyakorolni másokra, és ennél nagyobb ajándék nem létezik.

A támogatott intézmények is megtapasztalhatták, hogy ha egyedül nem képesek megbirkózni egy-egy feladattal, akkor remélhetően mindig lesz ott valaki aki segít, mert az emberek alapvetően jók, csak lehetőséget kell nekik adni, hogy ezt megmutassák.

Köszönjük önkénteseinknek ezt a szép napot!

(Bosnyák Erika tollából, a fotókat köszönjük: Bosnyák Tamás és Szily Katalin)