Ez történt 2017-ben

Eltelt ismét egy év, és elmondhatjuk, hogy 2017 is izgalmas és mozgalmas volt AmCham Alapítvány életében. A sok új és régi megvalósított programunk közt egyetlen dolog van, ami változatlan, és még erősebb mint valaha, az az elkötelezettségünk, hogy segítsünk a Magyarországon élő hátrányos helyzetű gyermekeknek. 

Alapítványunk 2017-ben is egyike volt azon non-profit szervezeteknek, akik elkötelezettek az önkéntesség ügye mellett. Az önkéntesség szellemiségének népszerűsítése érdekében Alapítványunk évről-évre egyre több önkéntest mozgósít, és velük együtt valósít meg programokat.

Önkénteseink felejthetetlen pillanatai:

2018-ban a célunk,  hogy a vállalati önkénteseken túl más területeken dolgozókat is önkéntességre buzdítsunk, hogy ők is megtapasztalhassák, milyen jó érzés az, amikor valaki az idejével, szaktudásával anyagi ellenszolgáltatást nem várva, nyújt segítséget.

Éves beszámolónkkal szeretnénk megköszönni támogatóinknak, önkénteseinknek hogy 2017-ben is számíthattunk Rájuk, és pártfogásukra.  Szeretnénk bepillantást engedni 2017-ben elért eredményeinkbe, és reméljük, hogy ezzel  erősíteni tudjuk Önöket is abban, hogy támogatásukkal jól tudtunk gazdálkodni.

Ez történt 2017-ben

A „Tavaszi Zsongás – A Day to Make It Happen” Vállalati  Önkéntesek napja keretében két fővárosi gyermekintézmény környezetét varázsolták szebbé az AmCham Alapítvány (ACF) felhívásához csatlakozva az Amerikai Kereskedelmi Kamara tagvállalatainak dolgozói május 20-án.

Az AmCham Alapítványnál hagyománya van az önkéntességnek, ennek keretében tavasszal és ősszel különböző akciók szervezésével évek óta lehetőséget nyújtanak a kamarai tagoknak az önkéntes munkára. Tavaly évben is közel 250 önkéntes több mint 2000 óra munkával segítette a hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő intézményeket.

Május 20-án a két budapesti (Cseppkő Gyermekotthoni Központ, Bólyai Gyermekotthonok Hűvösvölgyi Gyermekotthona) vettek részt önkéntes munkán az Avis Budget Group, BME Kéttannyelvű Gimnázium, Exxon BSC, Lexmark Hungary, MAPI, NCR Hungary, Tata Consultancy, Urmet dolgozói közösen az otthonok nevelőivel és az ACF önkénteseivel.

A Spring Buzz – Önkéntes Nap keretében több mint 120 önkéntes és családtagjaik dolgoztak azon, hogy két kezük munkájával olyan intézményeket tegyenek szebbé, ahol a jövő generációjának nevelésével, fejlesztésével foglalkoznak.

Bencsik Edit, az alapítvány kurátora elmondta: „Az ACF 28 éve rendszeresen segíti a gyermekintézmények életét önkéntes megmozdulások szervezésével. Célja, hogy megismertesse, elterjessze az önkéntesség fogalmát a magyarországi vállalatok körében, és hogy könnyen befogadható módon tegye a mindennapok részévé a fenntarthatóság fogalmát. Örömmel láttam, hogy a szombati programhoz is sok munkatársam csatlakozott, és jómagam is részt vettem a családommal.”
„Évek óta minden alkalommal csatlakozunk a „Day to Make it Happen” programhoz. Úgy látom, a munkatársak szívesen vállalkoznak olyan önkéntes munkára, ahol egyénként és csapatként is megélhetik, milyen jó érzés tenni egy közösségért. Vállalatunk elkötelezett a hasonló tevékenységek gyakorlásában, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy a Lexmark ilyen eszközökkel is felhívja a figyelmet arra, hogy az élhető jövő közös felelősségünk” – mondta el Somogyi Balázs aki a  Lexmark önkéntes csapatával és családjával érkezett a Cseppkő Gyermekotthoni Központba.

 

Az Indián nyár segítő kezeket hozott – Gyönyörű őszi napsütésben, több mint 100 önkéntes dolgozott október 14-én „A Day to Make It Happen” Vállalati  Önkéntesek napja keretében AmCham Alapítvány (ACF) felhívásához csatlakozva.  

A Tata Consultancy és az NCR Hungary önkéntesei idén is elsők között jelentkeztek a megmozdulásra, és köszönhetően még az EXXON, KPMG, Lexmark, Urmet, és több egyéni önkéntesnek, az intézmények dolgozóival, azok családtagjaival együtt már több mint százan serénykedtek a Zsótér Pál Alapítvány (képek), a Kézzelfogható Alapítvány és az érdi Hóangyal Alapítvány (képek) épületeiben és kertjében.

A résztvevő cégek közül néhányan – a részvétel és az anyagi támogatáson felül – a munka elvégzéséhez szükséges eszközökkel (pl. tisztítószer, raklap, festék, szerszám, reggeli pogácsa) járultak hozzá az esemény sikeréhez.

Az AmCham Alapítványnál hagyománya van az önkéntességnek, ennek keretében tavasszal és ősszel különböző akciók szervezésével évek óta lehetőséget nyújtanak a kamarai tagoknak az önkéntes munkára. Tavaly évben is közel 250 önkéntes több mint 2000 óra munkával segítette a hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő intézményeket.

„Nagy örömmel tölt el minket, hogy önkéntes megmozdulásaink egyre sikeresebbek, hiszen az az igazi önkéntesség, amikor nem magadért csinálod, hanem másokért, amikor csak egy cél van előtted: az hogy másokkal jót tegyél.” – mondta Bencsik Edit, az AmCham Alapítvány kurátora.

Ezt pedig csak akkor tudod megtenni, ha magaddal is békében vagy, ha van annyi energiád, mosolyod és biztos háttered, hogy másoknak is tudsz adni belőle. Azáltal, hogy másoknak is képesek vagyunk segíteni, valaki másra is figyelni – a saját gondjainkról a fókusz átkerül a mások problémájára, és ezáltal megoldást lelhetünk a sajátunkéra is. Mind a két fél nyertesen kerül ki.

És hogy mit vihettünk haza erről a szép napról?

Hogy minden lehetséges, csak akarni kell. Hogy mindig keresni kell azokat a helyzeteket, embereket, amikben, és akikkel önmagunk tudunk lenni. Ha saját magunkat adjuk, akkor hatást tudunk gyakorolni másokra, és ennél nagyobb ajándék nem létezik.

A támogatott intézmények is megtapasztalhatták, hogy ha egyedül nem képesek megbirkózni egy-egy feladattal, akkor remélhetően mindig lesz ott valaki aki segít, mert az emberek alapvetően jók, csak lehetőséget kell nekik adni, hogy ezt megmutassák.

ACF Kód-Teátrum – November 18.

Az AmCham Alapítvány 2017-ben nyitott a digitális oktatás, ezen belül a biztonságos internetezéshez kapcsolódó tudás elmélyítésében. Első feldolgozott témakörünk: Visszafordíthatatlan címmel a zaklatás, szexuális zaklatás, kiközösítés Felelősség, felelőtlenség, következmények és hatások, amit egy interaktív színházi előadás keretében dolgoztunk fel a gyerekekkel.

A formabontó előadás során a nézők a náluk lévő okos telefonok használatával nyilváníthattak véleményt, szavazhattak a háttérben megjelenő kérdésekre válaszolva. Az előadást egy workshop követte, ahol a fiatalok a meghívott szakértők segítségével beszélhették át a darabban elhangzottakat.

Miről is volt szó?
• hogy kik vagyunk, és lehetünk a virtuális világban
• hogy ami az internetre felkerül, az ott is marad,
• hogy az egyik legfontosabb dolog, a bizalom,
• nem minden igaz, amivel az Interneten találkozunk,
• hogy a biztonságos Internet használathoz az is hozzátartozik, hogy átgondoljuk, milyen képet töltünk fel magunkról a közösségi oldalakra,
• hogy a jelszavad legyen olyan, mint a fogkeféd
• … és még sok fontos felvetés hangzott el, melyekkel a jelenlévő szakemberek szinte észrevétlenül adták át a biztonságos internetezéssel kapcsolatos információkat.

Az AmCham Alapítvány első Kód Teátrum előadásának a sikeréért köszönetet szeretnénk mondani, maguknak a diákszínészeknek, Fülöp Hajnalkának, Sugár Sárának, Büti Istvánnak, Hargitai Lászlónak, Villányi Gergőnek, és a KPMG-nek!

Sorozatunk folytatódik, legközelebb 2018. márciusában foglalkozunk ismét az internetezés témakörével, akkor a függőségről fogunk beszélni a diákszínházi előadás segítségével, melyet ismét a Budapest, IX. kerületi Weöres Sándor Gimnázium 12. osztályos, Dráma tagozatos tanulóiból verbuvált 12 fős alkalmi társulat ad majd elő.

ACF Nagylelkűségi Díj 2017 nyertesei

Az alapítványunk 2005-ben hívta életre a „Nagylelkűségi Díj”-at (Generosity Award), melyet köszönetképpen azon támogatóinak ad át, akik az adott évben, magukhoz mérten, a legjobban segítették elérni céljait.

Alapítványunk 2017-ben közel 250 önkéntest mozgósított. 8 intézmény 500 kisgyermeke életébe hozott pozitív változást 2000 önkéntes munkaórában.

Szeretnénk egy idézettel köszönetet mondani mindenkinek, aki valamilyen módon részt vett az Alapítvány akcióiban, és biztatni a még hezitálókat, hogy tegyenek ők is jót!

“A nagylelkűség fogékonnyá és készségessé teszi az embert az erkölcsi jóra.
A nagylelkű megérti a másik embert, megérti a gyöngébbet, inkább adni akar, mint kapni, könnyedén beismeri a hibáját, tévedését is elismeri; könnyed jósággal tud megbocsátani. A nagylelkű azért is gazdag, mert örül más értékeinek, s ezáltal részesül azokból.”

Nehéz volt a választás, hiszen minden résztvevő maga is hős, és díjat érdemelne. 
Büszkék vagyunk az ide nyertesekre – akik: ExxonMobil BSC, NCR Magyarország

„Rajki Zsuzsa Award for Young Talent” Díj Alapítása

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara 1989-ben alakult meg hazánkban, és már az első évben megteremtette nálunk a Hálaadás Napjának hagyományát. Rajki Zsuzsa, mint a Dow Chemicals akkori vezérigazgatója az Amerikai Egyesült Államokban részt vett 1989-ben egy Hálaadás Napi jótékonysági vacsorán, melynek szellemisége és hangulata annyira lenyűgözte, hogy hazatérve nyomban arra gondolt, hogy idehaza is meg kellene honosítani ezt a szép hagyományt. Az első hálaadás napi ajándékot a MÁV Kórház gyermek-, valamint szülész-nőgyógyász osztályának betegeinek vitték, többek között gyógyászati segédeszközöket. Később Terták Ádám (alapító) segítségével megalakult az AmCham Alapítvány.

Rajki Zsuzsa 2017-ben befejezte a munkát az Alapítványunkban. Munkássága kiemelkedő volt, azon túl, hogy megálmodója volt és elindítója tevékenységünknek, 16 éven keresztül Ő volt az arca és képviselője Alapítványunknak. Munkássága elismeréséül, és hogy példája a felnövekvő ifjúság előtt útmutató legyen,  határozott a Kuratórium  a „Rajki Zsuzsa Award for Young Talent” díj alapításáról, melyet először 2018-ban fogunk pályázatra kiírni.  A Díj lehetőséget és segítséget kíván biztosítani a tehetséges, hátrányos helyzetű tanulók számára az alap-, közép, felsőfokú és OKJ oktatásban folytatott tanulmányaikhoz, remélve, hogy közülük sokan képzett művészekké, szakemberekké válnak.

Köszönjük Zsuzsa!